Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji mérés szerint, amelyet szerdán ismertettek a kutatás vezetői Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatalban. A vizsgálat alapján a 2009 után kivándorlók 80 százaléka 40 éven aluli, és a magyarországi 18 százalékos átlagnál jóval magasabb, 30 százalék körüli közöttük a diplomások aránya. Az 1989 utáni magyar kivándorlást vizsgáló kétéves kutatás szerint a három legjelentősebb célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!