Szombaton kezdődik a Játék határok nélkül

Szombaton ismét útjára indul a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán.

Szombaton ismét útjára indul a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán. A vetélkedő új szériáját egy nemzetközi stáb forgatta májusban Budapesten, és minden résztvevő ország ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok, hanem országok, Magyarország mellett Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapata verseng egymással. A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden adásban hat versenyszám kap helyet. Az új szériából 13 epizódot készített az MTVA.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek