Erdőtűz lesz Szakonyfaluban szombaton. De nem olyan!

Nemzetközi gyakorlatot szervez ugyanis a Vas megyei Katasztrófavédelem a településen szombaton délelőtt tíz órától. A közel 170 fő részvételével zajló védelmi programban egy feltételezett erdőtüzet kell majd eloltania a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak. Az együttműködési gyakorlaton a megye hivatásos és önkéntes tűzoltói, az Őrség-, illetve az Írottkő Mentőcsoport, továbbá a mentőszolgálat, a rendőrség, a Szombathelyi Erdészeti Zrt., és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei vesznek részt. A gyakorlatra Ausztriából és Szlovéniából is érkeznek tűzoltók szombaton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek