Vas megyéből egyedül az őrségi Szatta nevezett be idén az Év fája versenyre. A település jelenleg a harmadik helyen áll, 2373 szavazattal. A győzelem sem elérhetetlen a falu számára, hisz az első helyet elfoglaló tatai platán csak alig kettőezer szavazattal előzi meg a szattai 400 éves hársfát. Az Ökotárs Alapitvány egyébként ötödik alkalommal hirdette meg a versenyt, két éve Vas megyéből az oszkóiak hegyi tölgye is döntőbe került már. A versenyre csütörtökig lehet még leadni az internetes szavazatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!