Kevés az iskolapszichológus

Az országos tendenciához hasonlóan kevés az iskolapszichológus Vas megyében is, szám szerint egy. A törvény azt írja elő, hogy 500 fő után kötelező minden intézményben egy szakember, azonban ekkora gyereklétszám nagyon kevés helyen van egy iskolában. A gyermekvédelmi feladat ellátása a legtöbb helyen az osztályfőnökökre hárul, ám nekik erre sem idejük sem szaktudásuk nincs. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a problémát azzal orvosolta, hogy összevontan számolja a tankerületi iskolák tanulóit. Azonban ez sem megoldás, mert a nem állami fenntartású iskolákban a pszichológusi szolgáltatás továbbra sem elérhető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek