Eredményt hirdettek a celldömölki Vulkánparkban az intézmény által 2000-ben útjára indított „Nagy rajzolás” képzőművészeti pályázaton. Október közepéig lehetett beküldeni a pályamunkákat, amelyek témája a Ság-hegy volt. A pályázatra az ország minden részéről érkeztek alkotások. Mintegy százan neveztek a képzőművészeti versenyre. A művekből kiállítás nyílt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!