A jövő évben az önkormányzatok életében új időszámítás kezdődik, ez lesz az első olyan év, amit adósság nélkül, tiszta lappal kezdenek az adósságszanálásnak köszönhetően - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön. Hozzátette, hogy jövőre a települések mintegy 2500 milliárd forintból gazdálkodhatnak, ehhez 690 milliárd forintot biztosít a központi költégvetés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!