Feloldották a zárolást: újabb 20 milliárdot költhetnek Lázárék

A kormány feloldotta az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetében nyáron elrendelt 20 milliárd forint zárolását.

A kormány feloldotta az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetében nyáron elrendelt 20 milliárd forint zárolását - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A kormány július közepén - az idei hiánycél tartása érdekében - több mint 39 milliárd forint zárolását rendelte el. A Miniszterelnökség mellett a Nemzeti Földalapnál és az állami vagyongazdálkodás körében is történt zárolás, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában és a Nemzetgazdasági Minisztériumban is. A mostani kormányhatározat csak a miniszterelnökségi tételnél oldotta fel a zárlatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek