Szent Márton a kereszténység egyik legnépszerűbb szentje. Nevét szerte a világban több település és templom viseli. Emléknapján, november 11-én, és az ahhoz kapcsolódó időszakban az egyházi tiszteletadás mellett a gazdag néphagyomány is megelevenedik. Márton napjával kezdődik a téli évnegyed, amikor például megkóstolják az újbort. A szent kultusza egyre erősebb Szombathelyen. Ennek jegyében egyházi megemlékezések, lampionos felvonulás, koncertek, kiállítások és előadások várják az érdeklődőket. A szombathelyi éttermek gasztronómiai rendezvényekkel, jellegzetes libaételekkel csábítják az ínyenceket a következő két héten. A Szent Márton-napi nagyvásárt pedig szombaton és vasárnap rendezik meg 9 és 17 óra között a Vasi Skanzenben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!