Tíz százalék vált kötelezőt

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás idei kampányában tíz autósból kilenc elfogadja az átlagosan 1-2 ezer forintos díjemelést és marad jelenlegi biztosítójánál, csak 10 százalékuk vált biztosítót - közölte az első hét tapasztalatai alapján a Biztosítás.hu. Már az előző évek kampányaiban is az volt a jellemző, hogy kevesebben váltottak biztosítót. A számítások szerint novemberben a kötelező biztosítást - váltók száma 200 ezer környékén alakul majd, szemben a tavalyi 370 ezerrel. A váltók nagy részén négy biztosító osztozik, azokat az autósok fele választja. Az átlagdíj éves 12 ezer forint környékén, a váltók átlagos megtakarítása pedig mintegy 4 ezer forint körül alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek