A nyugat-afrikai országok vezetői Fauré Gnassingbe togói elnököt választották meg arra, hogy koordinálja a térség országainak erőfeszítéseit az ebolajárvány elleni küzdelemben. A nyugat-afrikai vezetők sürgették a betegség elleni oltóanyagok hozzáférhetővé tételét. Közleményükben hangsúlyozták, hogy a leginkább érintett, szegény afrikai országoknak támogatott áron kellene értékesíteni a vakcinákat. Az ebolavírus már több mint 13 500 embert fertőzött meg nyolc országban, és a betegségbe közülük csaknem ötezren belehaltak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!