Összehangolt akcióban hat megyében és Budapesten csapott le a hatóság. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. tavaszától lopott autók alvázszámát, egyedi azonosító jelét hamisították meg a gyanúsítottak, a gyári nyomkövetőt hatástalanították, majd az autókat hamis külföldi forgalmi engedélyek és számlák felhasználásával Magyarországon fogalomba helyeztették, majd értékesítették. A különböző bontókban, úgynevezett "pihentető helyeken", valamint gépjármű szervizekben tartott házkutatások során a rendőrök többek között 22 darab nagy értékű autót, 30 tonna ipari színesfémet, GPS jelzavarókat, riasztó zárrendszer kikódolására alkalmas számítástechnikai eszközöket, hamis külföldi forgalmi engedélyeket, valamint 20 millió forint készpénzt foglaltak le. Az egyik helyszínen 14 darab szenegáli diplomata rendszámmal ellátott luxusautót is találtak a nyomozók. A lefoglalt tárgyak értéke közel 400 millió forint. Két ember került előzetes letartóztatásba, társaik szabadlábon védekezhetnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!