Sport- és rendezvénycsarnokot avatnak ma Körmenden délután öt órakor. Az élvonalbeli kosármeccseknek helyet adó korábbi komplexumot összesen 740 millió forintból alakíttatta át a város. A sportcsarnok bővítésének terveinél azt is figyelembe vette az önkormányzat, hogy ez az iskolai tornaórák és az utánpótlás nevelés számára is megfelelő helyszínként szolgáljon, valamint városi rendezvények befogadására is alkalmas tér legyen – tájékoztatott Bebes István, Körmend polgármestere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!