Terrortámadásoktól tartanak Dániában

Norvégia után Dánia a második skandináv ország, amelynek hatóságai bejelentették, hogy terrortámadástól tartanak. A dán közrádió pénteken arról számolt be, hogy felkérték a rendőröket és a katonákat arra, hogy az elkövetkező időszakban legyenek különösen éberek. Mivel Dánia az Iszlám Állam nevű terrorellenes nemzetközi koalíció tagja, nem zárható ki, hogy a dán rendőrök támadás célpontjaivá válhatnak - olvasható a hatóságok által közzétett levélben. A rendőrség figyelmeztetése szerint a biztonsági erőknek jobban oda kell figyelniük ismeretlen személyek, azonosítatlan járművek vagy tárgyak láttán, illetve a különböző eseményeken.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek