Fejlesztenék a vasúti kapcsolatokat az osztrák-magyar határon

Az erről szóló szándéknyilatkozatot Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke és Magyar Levente, a Külügyminisztérium államtitkára írta alá a napokban.

Az erről szóló szándéknyilatkozatot Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke és Magyar Levente, a Külügyminisztérium államtitkára írta alá a napokban - írja az orf.at. A dokumentum szerint 2020-ig a közúthálózat mellett a vasúti kapcsolatokat is fejlesztenék a nyugati régió és Burgenland között. A tanulmánytervek részben a Sopron- Szombathely-Szentgotthárd vonalhoz kapcsolódó burgenlandi szakaszok villamosításáról szólnak, de azt is megvizsgálják, érdemes-e helyreállítani a vasúti kapcsolatot Felsőőr és Szombathely között. Ez utóbbi már korábban is a tervek között szerepelt. A fejlesztések azért is fontosak, mert Vas megyében, és az egész Nyugat-Dunántúlon igen jelentős azok száma, akik napi szinten ingáznak iskolába, illetve dolgozni. Az osztrák ingázók viszont a hosszadalmas vasúti út miatt Bécs irányába Szombathely felé kénytelenek kerülni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek