Megújult a Zrínyi iskola épülete

A Zrínyi iskola Rákóczi utcai épülete mintegy 40 millió forintból szépült meg

A Zrínyi iskola Rákóczi utcai épülete mintegy 40 millió forintból szépült meg - mondta el Kiss Gábor, az iskola igazgatója. A munkálatokkal nem végeztek a tanévkezdésre, most a napokban fogják teljesen befejezni a rekonstrukciót. Ez átszervezéseket igényelt, az alsós gyerekek jó része eddig a Zrínyi utcai épületben tanult. Az épület kívül belül megújult: többek között megerősítették a falszerkezetet, kicserélték a nyílászárókat és a csatornát valamint a melléképületet is kiszínezték. A felújításhoz a forrást az önkormányzat biztosította.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek