Brüsszelhez fordul az MSZP a forintosítás miatt

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek EP- képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a kérdésben.

Szanyi Tibor szerint sérti a pénzügyi önrendelkezés jogát a devizahitelesek EP- képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a kérdésben. Szerinte a kormány eddig azzal hitegette a polgárokat, hogy majd valamilyen módon segít a devizaadósokon, és ebből mindenki azt a következtetést vonta le, hogy valamivel előnyösebb megoldást fog biztosítani. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP korábban javasolta, 2010 előtti árfolyamon számoljanak el a bankok és a devizaadósok között. Az Orbán-kormány ezt megtagadta, és napi árfolyamot kínált megoldásként - mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek