Sztrájkolna a szociális szféra

Az LMP szerint hazugság, hogy nincs 20 milliárdnyi forrás a szociális dolgozók bérrendezésére.

Munkabeszüntetésre készülnek a szociális dolgozók szakszervezetei, miután nem látják a fedezetet a jövő évi költségvetésben a kormány által ígért júliusi béremelésre. Az ágazat dolgozói szerdán tüntettek, a kabinet eközben saját munkájának határidőre való elvégzésétől tette függővé a bérrendezést. A szervezők bejelentették, megkezdik az egyeztetéseket az elégséges szolgáltatásokról, utána pedig sztrájkba lépnek. Az LMP szerint hazugság, hogy nincs 20 milliárdnyi forrás a szociális dolgozók bérrendezésére, miközben a kormány jövőre is 60-70 milliárdot tervez stadionokra és olimpiai létesítményekre költeni. Egyébként az ágazatban dolgozók csaknem 70 százaléka a létminimum alatt keres, és az ágazati átlag sem éri el a nettó 100 ezer forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek