Az önkormányzat azoknak az óvodás, iskolás tánccsoportok, zenészek és művészeti csoportoknak a jelentkezését várja, akik szórakoztatják majd az adventi vásár látogatóit. A karácsony előtti készülődésben a kezdeményezéssel szeretnék tartalommal megtölteni az ünnepi díszbe öltöztetett Fő teret. A művészek november 18-áig a Polgármesteri Hivatal elérhetőségein jelentkezhetnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!