Különleges vizuális művet kínál látogatóinak november 16-án délután a szentgotthárdi Csákányi László Filmszínház. A hazai premier előtt egy hónappal kizárólag itt lesz látható „A vatikáni múzeum 3D-ben” című film, vasárnap délután három és öt órától 3D-ben, hat órától pedig 2D-ben. A vetítésekhez előadások is kapcsolódnak, Szent Mártonról Horváth József pápai prelátus, a Svájci Gárdáról Korpics Ferenc történelemtanár, a Vatikánról Kürnyek Róbert plébános beszél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!