Oktatni fogják az önkormányzati képviselőket

A mintegy 17 ezer képviselőnek az új önkormányzati törvény írja elő, hogy megválasztásuk után három hónapon belül vegyenek részt a kormányhivatalok által szervezett képzésen. Ezen megismerhetik a jogszabályi környezetet és segítséget kapnak napi munkájukhoz - ismertette Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Hozzátette: a tárca által összeállított tematikában a többi között a képviselőtestület és a bizottságok működése, a hivatalok és társulások, a képviselői jogok és kötelezettségek, valamint az önkormányzati feladatok és gazdálkodás szerepelnek. Az egynapos képzések teszttel zárulnak, a tananyag pedig a Belügyminisztérium által készített Nagy önkormányzati kézikönyvre épül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek