Még vannak szabad időpontok a gumiszervizekben

Október végén a hideg miatt egyre többen jelentek meg a gumiszervizekben. Novembertől pedig Ausztriában is kötelező téli gumit használni. Akik ott dolgoznak, már lecseréltették nyári abroncsaikat. Az időjárás előrejelzés szerint hideg napok várnak ránk, ezért a szervizekbe egyre több autótulajdonos jelentkezik be. Magyar Zoltán, az egyik szombathelyi gumiszerviz ügyvezetője elmondta: most még vannak szabad időpontok. A téli abroncsok felszerelése azért is fontos, mert 7 fok alatt jobban tapadnak, mint a nyári gumik. De ez nedves időben 11-12 foknál is érzékelhető – tette hozzá a szakember.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek