Felkészültek a télre Vas megyében

A téli rendkívüli időjárási körülményekre való felkészülés érdekében koordinációs értekezletet tartott a Vas Megyei Védelmi Bizottság Katasztrófavédelmi Operatív Törzse a közelmúltban. ezen elhangzott: a megyében összesen 29 kényszer-várakoztató helyet  jelöltek ki a főbb közlekedési utak mentén. Az áram- és gázszolgáltató vezetői is megtették a szükséges téli óvintézkedéseket a zavartalan működés érdekében. Kiemelték, hogy a nagy hidegben a fogyasztókat érintő szolgáltatás-kieséssel járó karbantartásokat nem végeznek. A vasúttársaságok és a Vasi Volán Zrt. is felkészítette a járműveit. Szükség esetén folyamatos ügyeletet tartanak, hogy az utasokat tájékoztassák, valamint egész éjjel nyitva tartják a pályaudvarokat, amik melegedőhelyül szolgálhatnak azoknak, akik az úton rekednek.  

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek