Várhatóan jövőre sem emelkednek a Vasi Volán Zrt. tarifái. Szombathely gazdasági és városstratégiai bizottságának szerdai ülésén egyebek mellett ezt is támogatták a tagok. A cég utaztatásból származó árbevétele bevétele egyébként idén várhatóan 4-5 millió forinttal meg is haladja majd a tavalyit. A vonaljegy jelenleg elővételben 275 forintba kerül. Ha a jegyet a buszsofőrtől vesszük, akkor 350-et kell érte fizetni. A bérletárak sem változnak, így, ha a hétfői közgyűlés is megszavazza, a teljes áru havi bérletért továbbra is 6290 forintot kell fizetni a Szombathelyen belüli közlekedéshez. A tanulóknak ennél jóval kevesebbe, 1990 forintba kerül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!