Az elmúlt évekhez hasonlóan Szombathelyen, Körmenden, Kőszegen és Sárváron is várják a felajánlásokat a Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének munkatársai. December 5-én és 6-án a helyi Tesco nagyáruházakban elsősorban tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulók javára. A felajánlásokból egységcsomagok készülnek, amiket a Domonkos utca 8. szám alatt osztanak majd ki – tájékoztatott Kenedli Csilla, a szervezet megyei vezetője. Hozzátette: a szombathelyi, illetve a területi szervezeti irodákban egész hónapban várják az otthon már feleslegessé vált jó állapotú játékot, ruhaneműt, amit az ünnepek előtt ugyancsak eljuttatnak a rászorulóknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!