Gyakorlatilag megsemmisült a Gerecse erdeje

Kidőlt fák, 20-30 cm-es jégdarabok - a Gerecse erdeje gyakorlatilag megsemmisült az ónos eső miatt – írja az index.hu. Szerda hajnalban egy páncélozott csapatszállító harckocsival próbáltak meg a Gerecsében megközelíteni egy mobil adótornyot a Honvédség, a Tűzoltóság és a Katasztrófavédelem segítségével, ekkor szembesültek a látvánnyal. A beszámoló szerint ahhoz, hogy az erdő újra hagyományos járművel járható legyen, egy hét folyamatos helyreállítási, eltakarítási munkára lenne szükség. A szakemberek mindenkit óva intenek attól, hogy pusztán bátorságból, vagy vakmerőségből az erdőben sétálgasson.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek