Katonai tanácshoz került a vesztegetés útján szerzett nyelvvizsgákkal kapcsolatos gigaper, miután az ügyben szerepel 61 olyan ember, aki fegyveres testület hivatásos állományában teljesít szolgálatot, illetve 45 rendőr is. A Budapest Környéki Törvényszék végzése ellen nem lehet fellebbezni. A vád szerint a nyelvvizsga-bizonyítványok korrupciós megszerzésére szakosodott bűnszervezet tíz évig tevékenykedett. A jelentkezőktől százezer és kilencszázezer forint közötti összeget kértek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!