December 22-éig kell dönteni az eváról

Az idén december 1. és december 22. között választhatják 2015-re az egyszerűsített vállalkozói adó szerinti adózást az újonnan bejelentkező vállalkozások - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján azt írja, hogy ugyancsak december 22-éig lehet kijelentkezni az eváról szóló törvény hatálya alól. Ilyen eset, ha valakinek például adótartozása van. A NAV tájékoztatása szerint azoknak, akik 2014-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2015-ben is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek