Becsapták és kihasználták a lovas ágazatot az elmúlt években – hangzott el a Jobbik sajtótájékoztatóján Budapesten. A kormány 2012-ben fogadta el a Kincsem nemzeti lovasprogramot, de a Jobbik politikusai szerint nem jutott elég pénz a megvalósításra. Úgy vélik, hazánkban haldoklik a lovasturizmus és a tenyésztés is. Ráadásul jó néhány őshonos fajta veszélyben van. A Jobbik azt követeli, hogy a kormány biztosítsa a megígért fejlesztési programokhoz a szükséges költségvetési forrásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!