10 éves a szőllősi templom – jubileumi rendezvénysorozat kezdődött

A Jézus Szíve templom 10. születésnapjára készülve Marosfalvy Antal művész munkásságából nyílt kiállítás az altemplopmban, mely január végéig lesz látható. A művész keze munkáját dicséri a szentélyben látható, Pannónia vértanúinak és szentjeinek életnagyságú képsorozata. A Heckenast János tervei alapján készült Szőllősi templom 5-600 hívő befogadására alkalmas, 500nm alapterületű épületét 2005. január 29-én szentelték fel, de már előtte bő egy hónappal meg tudták tartani a karácsonyi éjféli szentmisét, melynek most lesz 10. évfordulója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek