Vizsgálják a parlagfű-mentesítésre szánt pénz felhasználását

Vizsgálatot rendel el a parlagfűirtásra szánt szja-felajánlások felhasználása miatt a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca közleménye szerint 2010 és 2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordítottak a parlagfű-mentesítésre, ami lényegesen meghaladja a felajánlások összegét. A hvg.hu egy hete arról számolt be, hogy a tárca a 2009-ben a kiemelt előirányzati célként a parlagfű elleni harcra felajánlott személyi jövedelemadó 1 százalékából összegyűlt 1,1 milliárd forintot nem a célnak megfelelően használta fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek