Nem csapták ki az egyetemről, de két évre eltiltották az ELTE tanítóképző karának kari HÖK volt elnökét, Galántai Tamást, mivel annak ellenére foglalkoztatta fotósként a gólyatáborban egy lányt megerőszakoló férfit, hogy tudta, korábban már zsarolásra használt meztelen képeket. A tanító- és óvóképző kar fegyelmi bizottsága keddi ülésén határozott a fegyelmi eljárás alá vont hallgató sorsáról. A hallgató jelezte, hogy fellebbezési szándékkal bírósághoz fordul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!