Állatbarátabbá és emberségesebbé kell tenni a szombathelyi gyepmesteri telepet – derült ki a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának legutóbbi ülésén. Mindez akár társadalmi munkában/összefogásban is megvalósulhatna. Arra már van jelentkező, hogy saját költségén lebetonozza a kenel előtti területet, kitisztítanák az épületet is, gazt irtanának, árkot is pucolnának. A két helyi állatvédő egyesülettel már egyeztetett a város, döntés a hétfői közgyűlésen várható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!