A járműiparban kínálták a legtöbb állást decemberben

A novemberről áthúzódó, betöltetlen állásokkal együtt összesen több mint négyezer álláslehetőség volt decemberben, Vas megyében. Ebből az év utolsó napján még 2349 munkahely maradt betöltetlen. A támogatott üres álláshelyeket szinte kizárólag a közfoglalkoztatási programok keretében kínálták, míg támogatás nélkül a legtöbb munkalehetőséget et a feldolgozóiparban, főként a járműgyártás területén jeleztek a cégek. Emellett a kereskedelemben is jelentősebb számban volt lehetőség az elhelyezkedésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek