Nyílt nap az adóhivatalban

Közeleg a 2014. évi egyszerűsített személyijövedelemadó-bevallás határideje, ezért a NAV szombathelyi ügyfélszolgálata, a Petőfi Sándor utcában február 11-én, szerdán rendkívüli nyitva tartással, 8 és 12 óra között is várja az ügyfeleket. A hivatal munkatársai nemcsak tájékoztatást adnak a bevallások kitöltésével kapcsolatban, hanem teljeskörűen segítenek az ügyintézésben: átveszik a kitöltött bevallásokat, csekket adnak, intézik a bankkártyás befizetéseket és az adóügyek elektronikus intézéséhez szükséges Ügyfélkapu nyitásban a segítséget nyújtanak. Az adózók szerdán a délutáni ügyfélszolgálati nyitva tartás ideje alatt, valamint minden munkanap, az általános ügyfélfogadási rend szerinti időben is segítséget kérhetnek bevallásuk kitöltéséhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek