Több fővárosi útszakaszt is lezár holnap Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt a Terrorelhárítási Központ - derül ki a szervezet honlapjáról. Hajnali 3 órától lezárják az Országház környékén levő utcákat, köztük a rakpart egy szakaszát, kora délután a Hősök tere, illetve a Fiumei sírkert környékét, továbbá délután 16 órától a Sándor-palota környékét. Emellett további ideiglenes lezárásokra, időszakos terelésekre is lehet számítani. Hajdu János, a TEK főigazgatója az intézkedéseket azzal indokolta, hogy ezeken a helyszíneken résztvevő orosz elnök nemzetközileg védett személy, a területre belépőket fokozottan ellenőrzik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!