Az idén május 15. és 17. között lesz a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétgyűjtési akció, közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön. V. Németh Zsolt hozzátette: a most ötödik alkalommal sorra kerülő akció kapcsolódik az Európai Bizottság által kezdeményezett nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz. Az államtitkár szerint az elmúlt fél évtizedben bebizonyosodott, hogy érdemes és lehet jó cél érdekében mozgósítani a magyar lakosságot. A kezdeti 50 ezerről ugyanis a múlt évre 180-200 ezerre nőtt azok száma, akik a TeSzedd! akció keretében gyűjtik a szemetet az országban, tavaly 2200 tonna szemet szedtek össze az önkéntesek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!