Fotókiállítás nyílik Rumban

Két intézmény szervezhetett közös fotókiállítást az Új Európa Alapítvány támogatásával. Rum - Kastély EGYMI és a Kanizsai Dorottya Gimnázium Média szakkörös diákjai a természet szépségét mutatják be fényképek segítségével. Az elmúlt pár évben a rumi diákok már számos sikert tudhatnak maguk mögött. A Kanizsai Dorottya Gimnázium média szakkörös diákjai pedig csak pár hónapja ismerkednek a fotózás és a filmkészítés szépségeivel. A kiállítás megnyitójára március 2-án hétfőn lesz a kastélyban. De a megnyitón több művészeti ágban is bemutatkoznak az értelmileg akadályozott fiatalok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek