A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeznek

Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján. A Terror Háza Múzeumban péntekig tartanak rendhagyó történelemórákat diákoknak, és protokollmentesen, mécsesgyújtással lehet tisztelegni a meghurcoltak emléke előtt. A kommunista rezsim Budapestjét "a boldog békeidők" és a 20-as, 30-as évek városképével és hangulatával szembeállító, az MTI archívumából válogató fotókiállítás nyílik a Clark Ádám téren, ahol délután két órakor Trócsányi László igazságügyi miniszter, valamint Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke mond beszédet az áldozatok tiszteletére.

Pócspetriben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Pécsen Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) mond beszédet a Kovács Béla és sorstársai előtt tisztelgő megemlékezésen, Wittner Mária 1956-os szabadságharcos Szegeden beszél majd az emlékezőkhöz.

Miért ma emlékezünk?

1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet megszálló hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, akit országgyűlési képviselő lévén mentelmi jog védett. Az akció a totális egypárti diktatúra kiépítésének első lépése volt, a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítését, a kisgazdapárt feldarabolását szolgálta, egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

2015 Magyarországon a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, így nemcsak a kommunizmus emléknapján, hanem egész évben emlékezünk arra a mintegy 700 ezer emberre, akit a második világháború végén vagy után deportáltak az országból - írja az MTI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek