Korábban hosszú vita volt róla, mert az út építésére kötelezett cég nem teljesítette kötelezettségeit. Most egy jogi képviselő szólalt fel a cég nevében a szombathelyi gazdasági bizottság űlésén. Ő azt mondta, a cég alapvető érdeke, hogy befejezze ezt a beruházást, mert csak akkor kapnak építési engedélyt, ha az út elkészül. Vannak még feladatok, de a tervek szerint jövő nyárra elkészülhet az út. A baloldal szerint viszont további garanciák nélkül nem léphetnek túl ezen, Döntést a közgyűlés hozhat az ügyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!