Ötven éve nem látott áradások Spanyolországban

Ötven éve nem volt akkora áradás Észak-Spanyolországban, mint az utóbbi napokban. Az Ebro menti településeken több ezer ember várja bizonytalanságban, hogy el kell-e hagynia otthonát, az árvíz egy emberéletet is követelt - írta hétfői számában az ABC című spanyol napilap. Az olvadás miatt megáradt folyó csütörtök óta okoz gondokat a dél-európai országban. Navarra tartományban 20 ezer hektárnyi terület van víz alatt, és Aragóniában is legalább ugyanekkora területet árasztott el a folyó. Boquineni és Pradilla településekről már több mint 1500 embert kellett evakuálni. Több utcát ellepett a folyó, a mentőegységek gumicsónakokkal közlekednek, a mélyebben fekvő területeken álló házakban derékig ér a víz. Ahonnan a folyó már levonult, elkezdték kiszivattyúzni a házakból a vizet, takarítják a piszkot és törmeléket, amelyet az Ebro maga után hagyott. Az áradásnak eddig egy halálos áldozata van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek