Több mint 360 millió forintból,többségében pályázati támogatásból épült fel Kőszegen az egészségház, amelyet pénteken avattak fel. Az ünnepélyes átadón elhangzott: már nagy szükség volt az új épületre, hiszen eddig a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgáltatás, a felnőttek háziorvosi rendelője is rendkívül elavult körülmények között működött a belvárosban. Az új egészségházban azonban már a 21. századnak megfelelő körülmények fogadják a betegeket és az egészségügyi dolgozókat is. A szakrendelők felszerelése azonban még nem teljes, az eszközök beszerzéséhez újabb 30 millió forint pályázati támogatásra számít az önkormányzat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!