A MÁV-START Zrt. 2012 novemberében indított nyílt közbeszerzési eljárást korszerű alacsony padlós villamos motorvonatok beszerzésére. A nyertes Stadler svájci járműgyártó 42 elővárosi vagy regionális villamos motorvonatot gyárt a vasúttársaság számára. A korszerű járművek egy részét legyártották, és már fogalomba is álltak. A GYSEV Zrt. hat motorvonatot rendelt a MÁV-val közös projektben, ezek közül három már 2014 őszén megérkezett. Március végéig a másik három zöld-sárga jármű is forgalomba áll a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd és a Sopron–Győr vonalakon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!