Kettő Vas megyei kedvezményezett is szerepel a 33 nyertes pályázó között a Mol Zöldövezet Programban – tájékoztat a magyar olajtársaság honlapján. A zöldterületek felújítására a helyi közösségektől 141 pályázat érkezett. Az összesen 15 millió forintból 9 pályázó saját társasházának belső udvarát, 24 település pedig zöldterületeit hozhatja rendbe. Vas megyéből a Vasaljai Önkéntes Tűzoltó Egylet 450 ezer forintot, a Vépi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 350 ezer forintot kapott a települések zöldterületeinek rendebtételére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!