Nem gondolta meg magát a kormány a vasárnapi bérpótlék ügyében - mondta Szatmáry Kristóf, miniszteri biztos a Napi Gazdaságnak. Az újság keddi számában közölt interjúban Szatmáry Kristóf kifejtette: az eredeti szándék az volt, hogy a kereskedelemben dolgozók azokon a vasárnapokon, amikor az üzletek nyitva lehetnek - tehát adventkor és a kereskedők által választott egy vasárnapon -, mindenképpen megkapják a dupla bérpótlékot. Ennek bevezetését a Vállalkozók Országos Szövetsége javasolta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!