A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum és a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben is megtartja a már hagyományosnak számító Szent György-napi kézműves vásárt. Az április végi rendezvény a Vasi Skanzenben lesz, és a hónap végéig jelentkező árusok még kedvezményeket kaphatnak. Aki ugyanis március 31-ig jelzi részvételi szándékát, az engedményt kap a helypénzből.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!