Ma hivatalosan is megszűnik a kétharmad

Az Országgyűlésben ma teheti le képviselői esküjét a veszprémi időközi parlamenti választáson mandátumot szerzett Kész Zoltán. A politikus függetlenként, de baloldali pártok és civil szervezetek támogatásával szerezte meg Navracsics Tibor korábbi helyét, aki európai biztosi tisztsége miatt mondott le egyéni képviselői mandátumáról. A képviselők az ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett előterjesztéseket vitathatják meg, így egyebek mellett még utoljára napirendre kerülhet a kormány által 2016-re tervezett "kis népszámlás"-javaslata. Szó lesz a végrehajtási rendszer megújításáról, valamint a bankok átvilágításáról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek