Szent Patrik-nap Szombathelyen

Csütörtökön a Nyugat-magyarországi Egyetem Írország nemzeti ünnepe alkalmából Szent Patrik-napi ünnepséget szervez. A rendezvény az egyik legjelentősebb ír kulturális eseményt kívánja népszerűsíteni a szombathelyi közönség körében, követve azt a hagyományt, amellyel világszerte megemlékeznek Írország védőszentjéről, Szent Patrikról. A résztvevők előadásokat hallgathatnak ír mítoszokról, majd a zsűri díjazza a szombathelyi közép- és általános iskolák diákjainak plakátversenyre érkezett pályaműveit. Az ünnepség a Bran ír népzenei együttes koncerttel egybekötött táncházával zárul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek