Vida Ildikó nem ment el parlamenti meghallgatására

Az adóhatóság elnökét azért kérette be a parlament költségvetési bizottsága, hogy a NAV belső vizsgálatáról és annak eredményeiről kérdezzék. Az adóhivatal elnöke viszont levelet küldött maga helyett, melyben azt írta, nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével. Vida Ildikó azzal indokolta döntését, hogy az adóhivatal minden kétséget kizáróan megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben van. Kérte a napirendi pont törlését is, amit a fideszes többségű bizottság elfogadott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek