Még a tavalyi szúnyoggyérítésre fordított pénzt sem kapták meg az államtól a Balaton-parti települések. Az vízparti önkormányzatok nem tudják, miből fogják finanszírozni az idei irtást, pedig a munkákat áprilisban már meg kell kezdeni – írja a Népszabadság. A szúnyogirtást az elmúlt években felerészben állta az állam, a többi pénzt az érintett önkormányzatok adták össze lakosságarányosan. Ez utóbbi forrást a települések betervezték költségvetésükbe, de nem tudni, mi lesz az állami szerepvállalással. A katasztrófavédelem által irányított védekezés egyébként tavaly sem midig sikerült a legideálisabb formában. Előfordult, hogy szabadban misézőket, strandolókat, sportolókat permeteztek le, mert nem hajnalban végezték a munkát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!